Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.
A Föld bajnokai pályázatának díjátadóján még egy notórius klímaszorongó lelke is megnyugodhat picit. Gyerekek, pedagógusok és szülők az ország legkülönbözőbb pontjairól a tehetetlenség helyett megfogják egymás kezét, és a legkreatívabb módokon: cselekednek.
A prémium éttermek nehézségeit az üzleti turizmus visszaesése és a luxushoz kapcsolódó előítéletek is súlyosbítják, a Costes Downtown pedig a kortárs művészet bevonásával keres új lehetőségeket.
A LAB5 közel húsz évének lenyomata lett a Postconcept, ami nem az a fajta építészeti könyv, ami csak szakmabelieknek szól. Rövid, okos, vizuálisan erős és kifejezetten inspiráló kötet, amelyben az épületek mellett film, irodalom, filozófia és személyes történetek is helyet kapnak.
A mentőorvos szerint a volt kormányfő kiállhatott volna az ország elé, hogy fogyásra buzdítson. Zacher úgy véli, egy felvállalt életmódváltásnak komoly népegészségügyi haszna lett volna.
A tavalyi rekordhideg tél után bárkiben felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e Magyarországon a leandert a szabadban teleltetni. A válasz igen, de egy kicsivel több odafigyelést igényel. Mutatjuk videón.
Az év végi hajrában jólesik egy közös este, amikor végre egymásra is jut idő. Ehhez mutatunk négy budapesti helyszínt, ahol a csapathoz illő környezet és a figyelmes vendéglátás igazán ünnepivé teheti az együtt töltött órákat.
Margot Robbie egy egyszerű, mégis kifinomult összeállításban érkezett Ausztráliába, és rögtön eszünkbe juttatta Hollywood egyik legnagyobb stílusikonját!
Az apró, kockás terítős vendéglő hűséges törzsközönséggel működött több mint negyven évig a Józsefvárosban, még a New York Times is írt róla. Felesége halála után a tulajdonos vevőt keres, akinek a titkokat is továbbadná.
Az éghajlat melegedésével egyre több déli növény ültetésével próbálkozunk a kertekben, télen viszont fagy elleni védelemet igényelnek. Így csinálják a profik:
Új korszak jöhet a Balaton partján: a kormány tovább szigorítaná a vízparti szabályokat, ami a strandok és a tópart használatát is érintheti. A változtatás részletei még alakulnak.