Súlyos informatikai és feldolgozási hibára derült fény az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) által szerdán nyilvánosságra hozott ügynökadatbázis kapcsán. Cseh Gergő Bendegúz, a levéltár főigazgatója az ATV reggeli műsorában nyilvánosan elnézést kért Lezsák Sándortól, és hozzátette: akár több ezer adat is tévesen szerepelhet az a
Elkerülő utakat tervez a kormány Szolnok és Kunszentmárton között, a 442-es főút mentén – közölte a közlekedési és beruházási miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Bóka János is reagált Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára igazgatójának beismerésére, amelyet az ATV Start műsorában tett, miszerint olyan nevek is nyilvánosságra kerültek november 4-én az ügynökaktákban, akik valójában nem besúgók voltak, hanem megfigyeltek. A Fidesz frakcióvezetője ezért a hibáért többek között
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszél
A Fővárosi Törvényszék szerint fennáll annak a veszélye, hogy Matolcsyék lelépnek. Példaként hozták fel a volt jegybankelnök fiát, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot kellett kiadni.
Nyolcvanéves korában, rövid betegség után elhunyt az ausztrál autósport legendás alakja. Ő szerezte meg a Williams istálló történetének legelső egyéni világbajnoki trófeáját.
A friss kutatás alapján a válaszadók részéről a konkrét ügyek megítélése szinte tökéletesen leképezi az áprilisi választás idején tapasztalt pártpreferenciákat.
Egy színházi buli után részegen vezetett, a jogsiját bevonták. Ezután került kapcsolatba egy belügyi tiszttel – mesélte a volt színházigazgató, rendező.
Tegnap nyilvánosságra hozták a titkosszolgálati adatbázist, az ügynökaktákból ömlenek a nevek, Medveczky Ilona pedig tiszta vizet öntött a pohárba az ATV.hu-nak.
A Balaton soha nem zár be: ezúttal a tihanyi Gardáliára várják mindazokat, akik jól ismerik a balatoni hal legendás történetét, illetve azokat is, akik azt sem tudták, hogy ez egyáltalán létezik. Európa-szerte egyedülálló Gauguin-kiállítás nyílt Budapesten, vagyis már nem kell Párizsba elzarándokolni, ha a zseni képeit akarjuk látni. A fővárosban m
Kapa Mátyás Péter veszi át a Dunakeszi Tankerületi Központ irányítását, miután korábban jogi képviselőként éppen a fenntartó igazát védte a pedagógusokkal szemben. A bíróságig jutó eljárások végén a tanárok nemcsak a követelt bérüket veszítették el, hanem a perköltségek egy részét is kénytelenek voltak kifizetni.