Gazdasági hírek - Friss hírek

17:39 Vészjelzést adtak ki az élelmiszergyártók: sokaknál durva a kiesés (Agrárszektor)
A német élelmiszeripar továbbra is jelentős gazdasági nehézségekkel szembesül. A Német Élelmiszeripari Szövetség (Bve) adatai szerint az ágazat árbevétele 2026 első hat hónapjában 2,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A szervezet ezért sürgeti a gazdaságpolitikai feltételek javítását, mivel álláspontja szerint csak így őrizhető m
17:33 Bejelentették az új kriptoadót, 10 százalékot kell fizetni Görögországban (Portfolio)
Tízszázalékos tőkenyereség-adót vet ki a kriptovalutákra Görögország. A görög parlament csütörtökön szavazta meg azt a törvényjavaslatot, amely az ország történetében először teremt átfogó jogi keretet a kriptoeszközök adóztatására.
17:27 Trump veresége új lendületet adott a bitcoinnak (Fintech)
Erőteljes emelkedéssel reagáltak a pénzügyi piacok az amerikai félidős választások eredményeire. A bitcoin árfolyama 81 ezer dollár fölé is felkapaszkodott, miközben az amerikai részvényindexek is jelentős erősödést mutattak. A demokraták választási sikere mellett az olajárak meredek zuhanása és az iráni háború lezárásával kapcsolatos remények is j
17:27 Drámaian romlott a föld megtérülése, kényszerpályán a vidék (Agroinform)
Az üzleti hangulatot mérő AgrárTrend Index még a 2022. évi felett áll, noha az ágazat termelési eredményei már lényegesen rosszabbak.
17:21 Több mint 20 ezer magyar autósnak rendszámot kell cserélnie azonnal: ha lejár a határidő, kivonják a járművet a forgalomból (Pénzcentrum)
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-ig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáblával. December 1-jétől közúti ellenőrzés esetén a hatóság kezdeményezi a jármű forgalomból történő kivonását. A határidő jelenleg még 25 771 a
17:15 Már látni, mikor kaphatunk nagyobb esőt: mutatjuk, mi vár ránk (Agrárszektor)
Bár a talaj felső rétegének nedvességtartalma hazánk nagy részén kedvező az őszi vetések számára, a mélyebb rétegekben viszont továbbra is kritikus a vízhiány. Az év során felhalmozódott jelentős csapadékhiány enyhítéséhez kiadós esőkre lenne szükség, jövő hét keddig azonban marad a száraz, hajnalonként fagyos időjárás.
17:15 Hiába a rengeteg megtakarítás, súlyos nyugdíjkrízis fenyegeti a fejlett világot – Magyarország különösen nehéz helyzetben van (Portfolio)
Soha nem halmozódott fel annyi nyugdíjcélú pénzügyi vagyon a fejlett világban, mint napjainkban: az OECD-országokban 2025 végére 78 billió dollárra, az összesített GDP-jük 106 százalékára emelkedett az erre a célra elkülönített megtakarítások összértéke. A látványos gyarapodás persze nagyfokú egyenlőtlenségeket takar: míg egyes fejlett gazdaságokba
17:15 Időjárás: Alig kúszik 10 fok fölé a hőmérő higanyszála (Agroinform)
Hajnalban többfelé fagy várható, napközben viszont 10 fok közelébe melegszik a levegő.
17:15 Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak (Privátbankár)
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
17:09 Vége lehet a bankok aranykorának: demokrata szigort hozhat a hatalomátvétel Amerikában (Portfolio)
Fokozott felügyeletre és szigorúbb vizsgálatokra készülnek a Wall Street nagybankjai, miután a demokraták átvették az irányítást az amerikai kongresszus felett. Az iparági vezetők és az elemzők arra számítanak, hogy a januárban felálló új törvényhozás kiemelten vizsgálja majd a megélhetési költségek alakulását, a legnagyobb pénzintézetek vezetőit p
17:09 Már készülnek a cégek az év végi rohamra: egyre több diákmunkást keresnek, ennyit fizetnek (Piac és Profit)
A kereskedelem és a logisztika számára az év utolsó két hónapja a legnagyobb próbatétel: a Black Fridaytől a karácsonyi hajrán át az év végi leltárig néhány hét alatt megsokszorozódhat a feladatok száma. A Prodiák Iskolaszövetkezet tapasztalatai szerint egyre több cég nem az állandó létszám bővítésével, hanem előre megtervezett diákmunkával készül
17:09 Matolcsy György nem ment el, Varga Mihály viszont beszélt az MNB-vizsgálóbizottság előtt (Menedzsment Fórum)
A jelenlegi jegybankelnök ott volt.
17:03 Több mint 25 ezer magyar autósnak kell búcsút intenie a zöld rendszámnak – ráadásul fizetniük is kell érte (Portfolio)
Legkésőbb november 30-ig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát a plug-in hibrid autók tulajdonosainak. Aki elmulasztja a határidőt, december 1-jétől már nem vehet részt a közúti forgalomban, mivel közúti ellenőrzés esetén a hatóság bevonja az okmányokat, és kezdeményezi az autó forgalomból történő kivonását.
17:01 Több tízezer embernek kell kicserélnie a személyi igazolványát – figyelmeztet a minisztérium (Portfolio)
Mintegy 30 ezer ember használ még régi, könyv alakú személyi igazolványt, amellyel december 31-ig lehet eljárni egyes ügyekben. Új igazolványt bármelyik kormányablakban lehet igényelni, a 70. életévüket betöltötteknek pedig díjmentesen állítják ki az állandó okmányt – hívja fel a figyelmet a Vidék- és Területfejlesztési Minisztérium a csütörtöki sa
16:59 Megérkeztek az influenza elleni vakcinák: mutatjuk, kik kaphatják ingyen az oltást (Portfolio)
A 2026/2027-es influenzaszezonra ajánlott összetételű oltóanyag már országszerte a háziorvosoknál van, jelentette az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI), amelyet november 1-ig Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központként (Nngyk) ismerhetett a nagyérdemű. A 60 évesek és annál idősebbek, valamint a meghatározott kockázati csoportokba tar
16:57 Podcastsorozatot indít a Raiffeisen Bank (MMonline)
A hazai pénzügyi kultúra fejlesztése és a pénz körüli társadalmi tabuk ledöntése céljából „Beszéljünk a pénzről” címmel új, átfogó edukációs platformot indított a Raiffeisen Bank, melynek gerincét egy Peller Mariann-nal szoros tartalmi együttműködésben készülő podcastsorozat adja. A kezdeményezés célja, hogy elhallgatások helyett aktív párbeszéd in
16:57 Új gépet venne? A hálózati díj is beleszól a megtérülésbe (NRGreport)
Megérkezik a várva várt gép, gyorsabban halad a teljesítés, a tulajdonos gyorsabb teljesítéssel és bővülő bevétellel számol, a telepítésnél azonban kiderül: a berendezés a meglévő gépekkel együtt már nagyobb teljesítményt igényel, mint amennyire a telephelyet felkészítették. A beruházás költségvetéséből kimaradt a villamos hálózat bővítése, és az ü
16:57 Légtisztító csodanövény? Ennyit számít valójában (Agroinform)
A szobanövények látványa és gondozása kedvezően hathat a közérzetre, ám a „légtisztító” ígéreteket érdemes fenntartással kezelni. Mutatjuk, mit tudnak valójában, és mikor kell óvatosnak lenned.
16:57 Bejelentette az áruházlánc: Budaörsön nyitja meg új egységét (Portfolio)
2027 végén Budaörsön nyitja meg negyedik magyarországi szakáruházát a Bauhaus – jelentette be a barkácsáruházlánc a LinkedIn-oldalán. A beruházás terve már közel tíz évvel ezelőtt felmerült, az akkori elképzelések szerint 2019-ben nyílt volna meg az üzlet.
16:57 Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök (Adózóna)
Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést – tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.

Kereső

Keresés a weben, katalógusban, hírkereső, játékkereső: